Oldalak

2014. május 30., péntek

Lernkarten Obst1

Az egyik legsokoldalúbban felhasználható eszköz nyelvórákon a tanulókártya. A felhasználási lehetőségekről a teljesség igénye nélkül itt olvashatsz.

Mivel a németben a névelő kérdés egy elég utálatos téma, nem szabad elhanyagolni. Ja és nem szabad a gyerekeknek mondani, hogy „utálatos téma”.  J Úgy kell csinálni, hogy ne legyen az.

Én mondjuk oviban túl nagy hangsúlyt nem szoktam rá fektetni, de mivel a nyelv része, így kikerülni nem lehet. Tudják a gyerekek, hogy van ilyen, aztán majd megszokják. És hogy könnyebben rögzüljön, ezért a tanulókártyákat a főnevek neme szerint különböző színű hátterűre készítem. (hímnem=kék, nőnem=piros, semleges nem= sárga, többes szám=zöld, ami nem főnév= fehér)
Ennek megfelelően a gyümölcsös tanulókártyák így néznek ki:
De mivel ez így igencsak fogyasztja a színes tintát, összeállítottam úgy is, hogy névelőnként külön lapon legyen, így lehet eleve különböző színű papírra nyomtatni. Én így szoktam, halvány színes papírra. (Meg is kaptam már a gyerekektől, hogy ez nem piros, hanem rózsaszín, de mindegy. Az élénk színeken nehezebben látszik a kép.) Ez a variáció ebben az esetben meg nem egy papírtakarékos megoldás, egy darab Apfel miatt elhasználni egy egész kék lapot… Kinek hogy jobb.
És aki nem gondolja fontosnak, hogy névelőnként különböző színűek legyenek a kártyák, annak itt a papír- és patronkímélő verzió, mindent egyben.
Végül a szavak, amit ráragaszthatunk a kártyák hátuljára.
A kártyák megvásárolhatók az Obst1 csomag részeként itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése